Előfordult már, hogy laborból szökött kórokozó gyilkolt
A Tudas.hu cikke.
Marburg-vírusok.
Bár rengeteg teória kering az interneten a jelenlegi koronavírusjárvány feltételezett eredetéről, mindeddig nem sikerült meggyőző bizonyítékot találni arra vonatkozóan, hogy a vírus egy kínai laborból szabadult volna el. Ez persze nem jelenti azt, hogy a világ biológiai kutatólaborjaiban nem történnek balesetek, amik akár emberéleteket is követelhetnek. Korábban is volt jónéhány
1967 augusztusában, az akkor még a Német Szövetségi Köztársasághoz tartozó Marburg és Frankfurt városában különös tünetekkel szállítottak kórházba több beteget is. Az első napokban erős rosszullét és izomfájdalom, fejfájás és magas láz, majd később emésztési zavarok, hányás és hasmenés is jelentkezett a betegeknél. Mire a legtöbb fertőzött kórházba került, már kiütések, torok- és kötőhártyagyulladás, sőt idegrendszeri tünetek is jelentkezni kezdtek. Az esetek körülbelül negyedében pedig később belső vérzésre utaló tünetek és véraláfutások jelentek meg.
Négy héttel később Belgrádban is megjelent a fertőzés, ahol két beteget azonosítottak.A két országban összesen 31 (más források szerint 32) azonosított betegről tudunk, akik közül heten vesztették életüket. Néhány hét múlva a legtöbb beteg felgyógyult, ám a rejtélyes megbetegedést okozó vírust csak novemberben tudták azonosítani.
Miután kizártak minden hasonló tüneteket produkáló, akkor ismert kórokozót, a kutatók sokáig egy bakteriális fertőzésre, a leptoszpirózisra gyanakodtak. Későbbi vizsgálatok azonban ezt a lehetőséget is kizárták. Végül fertőzött tengerimalacokból vett mintákban elektronmikroszkóppal egy teljesen új vírust azonosítottak, melyet - a német város után - Marburg-vírusnak neveztek el.
Már csak az volt a kérdés, hogy honnan jött ez a rejtélyes, és mindeddig teljesen ismeretlen vírus.Az első marburgi betegek mindegyike egy Behringwerke nevű vakcinagyárban dolgozott, míg az első frankfurti betegek egy vakcinákat tesztelő intézetben álltak alkalmazásban.A később azonosított első belgrádi beteg pedig egy állatorvos volt a vírusokat és vakcinákat fejlesztő Torak intézetben. Ezekben az intézményekben az volt a közös, hogy mindegyikben foglalkoztak polio (járványos gyermekbénulás) vakcinákkal is.
Alapos vizsgálattal sikerült kideríteni, hogy valamennyi elsődleges beteg Ugandából importált szavannacerkófokból (Chlorocebus aethiops) származó vérrel, szervekkel, vagy szövetmintákkal került közvetlen kapcsolatba, amelyeket a vakcinafejlesztéshez használtak. A kutatók ma úgy gondolják, hogy ezek a majmok voltak a fertőzés elsődleges forrásai, bár biztosan nem lehet tudni a betegség eredetét.Mindenesetre a szakemberek a baleset elsődleges okának a megfelelő óvintézkedések és védőfelszerelések hiányát tartják. Például több fertőzött is szennyezett tűvel való érintkezéssel kapta el a kórt.
A majmok pontos származási helyét a mai napig nem sikerült teljesen feltárni. Nehezítő körülmény, hogy pont a majmok szállítása alatt tört ki a hatnapos háború (1967 június 5-10.) és a londoni repülőtéri dolgozók sztrájkja is. Emiatt a majmok nem a tervezett úton jutottak el Európába, és napokig egy londoni raktárban vesztegeltek, ahol ráadásul a világ különböző pontjairól származó más állatokkal (például dél-amerikai pintyekkel és ceyloni karcsúmajmokkal) is kapcsolatba kerültek. (Ráadásul két majom meg is szökött, ezeket csak később fogták el és szállították Frankfurtba). Végül a frankfurti reptérről szállították az állatokat a marburgi, frankfruti és belgrádi laborokba.
A Marburg vírus azóta tucatnyi alkalommal okozott megbetegedéseket szerte a világon. Legutóbb három éve halt meg három beteg Ugandában. A legsúlyosabb kitörés azonban 2004-2005 között Angolában zajlott, ahol 252 azonosított fertőzöttből 227 életét vesztette. Mint a legtöbb vírus okozta megbetegedésre, a Marburg vírusra sincs specifikus gyógymód. Leginkább a megelőzésre fektetik a hangsúlyt a szakemberek, a fertőzötteknél pedig főleg szupportív, támogató kezelést tudnak alkalmazni.
Tizenkét évvel a marburgi járvány után, 1979 áprilisában az akkori Szovjetunióhoz tartozó Szverdlovszkban (ma Jekatyerinburg) egy kerámiagyár munkásai kezdtek hirtelen tömegesen megbetegedni. Az orvosok hamar kiderítették, hogy a megbetegedéseket a rettegett lépfene (anthrax) okozta.A szovjet hatóságok persze hamar megnyugtattak mindenkit, és mindenféle szennyezett húsokat tettek felelőssé a kitörésért, semmi ok a pánikra.
Több mint egy évtized telt el az eset után, mire egy 1992-es Wall Street Journal cikknek köszönhetően fény derült a fertőzés valódi forrására. Valójában semmiféle fertőzött húsról nem volt szó. Kiderült viszont, hogy az említett kerámiagyárral szemben található biológiai fegyvereket is fejlesztő intézetben (a sejtelmes nevű 19-es Katonai Intézetben) 1979 március 30-án a karbantartók eltávolítottak egy szűrőt az egyik szellőzőből. Ezzel még nem lett volna probléma, csak a műszakvezető nem írta be a jegyzőkönyvbe, hogy a szűrő el lett távolítva.Emiatt a másnap reggeli műszakban dolgozók mit sem sejtve kapcsolták be a szellőzőt, aminek köszönhetően a laborban tárolt, direkt katonai célra fejlesztett, 836-os törzsbe tartozó lépfene-spórák - szűrő híján - kikerülhettek az intézetből. Mire észlelték a problémát és visszarakták a szűrőt, már késő volt.
Természetesen Borisz Jelcin - aki akkor még csak a helyi pártbizottság főtitkára volt - és a KGB aktívan közreműködött az ügy eltusolásában. Jegyzőkönyvek semmisültek meg - vagy épp jöttek létre a semmiből -, jelentések tűntek el, és az ügy titokban maradt. Még egy 1986-os vizsgálat is, melyet egy bizonyos Matthew Meselson nevű harvardi professzor vezetett, arra jutott, hogy a fertőzés egy húsüzemre vezethető vissza.
Végül csak az említett '92-es cikk kapcsán derült fény az igazságra, amit egyébként később Jelcin is elismert. A pontos halálozási adatokat a mai napig nem lehet tudni, de a legtöbb forrás száz körüli elhunytról számol be. Jekatyerinburg egyébként sem a legszerencsésebb városok egyike. 1957-ben például a régióban felrobbant egy nukleáris hulladéktároló. A megfelelő megelőző intézkedések hiányában pedig jelenleg a város lakosainak közel 2 százaléka HIV fertőzött.
Egyébként nem ez volt az első eset, hogy a szovjet hadsereg véletlenül szabadjára engedett egy megbetegedést. 1954-ben a szovjet hatóságok létrehoztak egy biológiai fegyvereket tesztelő intézményt a mai Kazahsztánhoz és Üzbegisztánhoz tartozó Aral-tó két szigetén, Aralsk-7 néven. A szigeteken többek között lépfenét, pestist, tularémiát és himlőt is teszteltek. (Érdekesség: a hatvanas években még kb. Írország-méretű tó, hála az intenzív öntözés mellékhatásának, mára 90 százalékban - a két említett szigettel együtt - eltűnt, és négy kisebb tóra oszlott.)
Hajóroncs a kiszáradt Aral tóban
1971-ben az egyik szigeten kísérleti céllal kiszórtak 400 gramm himlőt. Egy gyanútlan kutatóhajó a szigettől 15 kilométerre éppen vízmintákat gyűjtött. (A teljes igazsághoz hozzátartozik, hogy elvileg a szigetek 40 kilométeres körzetébe nem lehetett volna belépni.) A szél széthordta a vírust, és a hajón dolgozó egyik kutatónő meg is fertőződött. Mire augusztus 11-én kikötöttek a mai Kazahsztánhoz tartozó Aral városában, a kutatón már jelentkeztek a betegség tünetei. Bár a nő augusztus közepére jobban lett, a kilenc éves kistestvére augusztus végére szintén megbetegedett.
A következő három hétben további esetek jelentkeztek.Összesen tíz fertőzöttet azonosítottak, akik közül hárman életüket vesztették.Az elhunytak egyike sem volt beoltva himlő ellen. A hatóságok gyorsan lezárták a várost, és két hét alatt közel ötvenezer ember kapott himlő-oltást, így sikerült megfékezni a járvány további terjedését. Váratlan fordulat: a szovjet hatóságok igyekeztek titokban tartani az ügyet, így a '90-es évekig nem kapott túl nagy nyilvánosságot a dolog. A teljes történetet végül 2002-ben tárták csak fel.
A Szovjetunió összeomlása után az Aralsk-7 nevű intézmény dolgozóit gyorsan evakuálták, a nagyobb szigeten álló, egykor 1500 fős Kantubek városka pedig teljesen elnéptelenedett. Ma egy szellemváros, ahol még mindig lehetnek szivárgó biológiai minták. Az üzbég hatóságok például 2002-ben számoltak fel tíz lépfene-lelőhelyet.
A himlő - ami valaha az egyik legrettegettebb fertőző betegség volt - hála a védőoltásoknak egyébként hivatalosan 1980-ban eltűnt. Ez azt jelenti, hogy már csak mintákat tárolnak belőle, de a természetben nem fordul elő. Ettől függetlenül az utolsó hivatalosan rögzített haláleset szintén egy laborbalesetnek köszönhetően történt.
Janet Parker, egy brit orvosi fotós 1978-ban fertőződött meg himlővel. Augusztus 11-én jelentkeztek nála az első tünetek (napra pontosan hét évvel azután, hogy az a bizonyos kutatóhajó kikötött Aralban), kilenc nappal később került kórházba, majd egy hónappal később, szeptember 11-én életét vesztette. A közvetlen környezetéből közel 500 embert helyeztek karanténba és oltottak be himlő ellen a következő hetekben. Parker édesanyja elkapta ugyan a vírust, de sem ő, sem senki más nem halt meg a fertőzés következtében.
Az eset után intenzív nyomozás kezdődött, hogy felderítsék Parker megfertőződésének eredetét. A nő a Birmingham-i Orvosi Egyetemen dolgozott, ahol a Mikrobiológiai Tanszéken himlővel is kísérleteztek.Parker, szerencsétlenségérej épp a Mikrobiológiai Tanszék fölötti emeleten dolgozott. (1966-ban egyébként már történt itt egy baleset, amikor Tony McLennan - szintén orvosi fotós - fertőződött meg himlővel. McLennan szerencsére enyhe tünetekkel vészelte át a betegséget.)
Kezdetben arra gyanakodtak, hogy egy nem megfelelően karbantartott szellőzőrendszeren keresztül kaphatta el Parker a himlőt, ám ezt később elvetették. Azt, hogy pontosan hogyan fertőződött meg, a mai napig nem lehet tudni, de az biztos, hogy a fertőzés forrása a Mikrobiológiai Tanszék volt. A tanszék vezetője, Henry Bedson szeptember 6-án a karanténban öngyilkos lett. Búcsúlevelében bocsánatot kért azoktól, akik belé és a munkájába vetették a bizalmukat. Bedson felelőssége az ügyben egyébként a mai napig nem teljesen tisztázott, bár a vizsgálatok jó pár szabálytalanságot találtak a tanszéken.
Mindenesetre az ügy kapcsán világszerte megsemmisítették a különböző laborokban tárolt himlő-mintákat. Ma már csak két, a WHO által felügyelt és a lehető legmagasabb biztonsági (ún. BSL-4) szintű laborban tárolnak himlőt: az egyik az amerikai CDC (Centers for Disease Control and Prevention) egyik laborja, a másik pedig az orosz Vektor Intézet.