Az eletestudomany.hu cikke.

Lélektani lelemények

A nevetés - bár nem így szoktunk gondolni rá - szintén a nonverbális kommunikáció egyik eszköze; ezt önmagában már az is jelzi, hogy társaságban 30-szor gyakrabban nevetünk, mint ha egyedül vagyunk.

A lélektani kutatás mindeddig nem sok figyelmet fordított az együtt nevetésre, vagyis arra a helyzetre, amikor két vagy több egymással kommunikáló személy egyszerre nevet. Gregory A. Bryant, az amerikai UCLA kutatója nem azt a kérdést tette föl, hogy miért vagy min szoktak együtt nevetni az emberek, hanem azt, hogy a közös nevetésből a kívülálló szemlélők milyen információkat szűrnek ki a nevetők közötti viszonyra vonatkozóan. Vajon elárul-e bármit is az emberek kapcsolatáról az, hogy hogyan nevetnek együtt?

Az ennek kiderítését célzó kutatás igazán nagyszabású volt, a világ legkülönbözőbb részein 24 kultúrában - többek között Hollandiában, Namíbiában, Kínában, Új-Zélandon, Szlovákiában és az USA-ban - végezték el ugyanazt a kísérletet. Ehhez Bryant és munkatársai hangfelvételeket gyűjtöttek közös nevetésekről. Huszonnégy olyan, laboratóriumban felvett beszélgetést használtak fel, melyek mindegyikén két-két amerikai egyetemista párbeszéde volt hallható. A párokat az esetek felében egymást jól ismerő barátok alkották, a többi alkalommal idegenek beszélgettek, akik csak akkor találkoztak először. A kutatók minden beszélgetésből két-két részletet választottak ki, mégpedig olyanokat, melyeken a két személy egyszerre nevetett. Ezek a kiemelt részletek nagyon rövidek voltak, átlagos hosszuk mindössze egyetlen másodperc volt.

Ezt a negyvennyolc kis hangfelvételt játszották le a kutatásban világszerte részt vevő 966 alanynak, akiknek a feladata az volt, hogy a nevetés elhangzása után próbálják megtippelni, a két személy barátságban áll-e egymással, vagy pedig idegenek.

Az eredmény minden kultúrában egységes volt: a külső szemlélők - illetve hallgatók - a véletlen találgatás szintjénél jóval nagyobb arányban helyesen tippelték meg, hogy milyen a viszony a két nevető személy között. A teljes kísérletre vonatkozóan a helyes találatok aránya 61% volt, de ha a felvételen két barátnő együttes nevetését lehetett hallani, akkor a válaszadók legalább 75-80% körüli biztonsággal meg tudták állapítani, hogy jó ismerősi viszonyban vannak-e egymással. Férfi párosok esetében viszont akkor volt a legmagasabb a helyes találatok aránya, ha a két személy idegen volt egymás számára.

A kutatók akusztikailag is elemezték a hangmintákat, összevetették a hallgatók ítéleteivel és megállapították, hogy a baráti nevetéseknek vannak bizonyos mérhető jellegzetességeik, pédául szabálytalanabb a hangmagasság váltakozása és a hangerő intenzitásának hullámzása. Ezeket az apró jellegzetességeket az ember - anélkül, hogy tudna róla - figyeli, észleli és értelmezi.

Ez teszi lehetővé, hogy a társas viselkedés ilyen "vékony szeletei" alapján is gyors értékelést készíthessünk a környezetünkben levő emberekről. S mivel a jelenség kultúráktól függetlenül tapasztalható, minden bizonnyal az evolúció során kialakult készségről van szó. Ebben is megnyilvánul, hogy társas lények vagyunk, és "minden idegszálunkkal" rá vagyunk hangolódva a többiek megnyilvánulásaira, hiszen személyes sikerünk is részben attól függ, mennyire tudunk szerves részévé válni a közösségnek.