Tízezer év múlva összeolvadó feketelyuk-párost rejthet egy távoli aktív galaxis szíve
A csillagaszat.hu cikke.
Egy kutatócsoport felfedezett egy szupernagy tömegű feketelyuk-kettőst, amelynek tagjai kétévente kerülik meg egymást.
Két, összeolvadni készülő, szupernagy tömegű fekete lyukat talált egy kutatócsoport. Ez a második alkalom, hogy sikerült ilyen szoros kozmikus tangót megfigyelnünk: az új páros még szorosabban fonódik össze, mint az első, így egyedülálló betekintést nyújt az ehhez hasonló összeolvadásokba.
A most felfedezett fekete lyukak 9 milliárd fényévre vannak tőlünk, és egy távoli galaxis szívében helyezkednek el. Ahogy az egyik halad a környező anyagban, rádiójetet bocsát ki, ami történetesen éppen a Föld felé mutat. Az ehhez hasonló, blazároknak nevezett galaxismagok olyanok, mint a szalmaláng: véletlenszerűen fellobbannak, majd kihunynak.
A kutatócsoport tagja, Anthony Readhead (Caltech) 2008-ban szokatlan jelenséget fedezett fel a PKS 2131-021 jelű blazárral kapcsolatban. "Nem csak hogy periodikusan, de szinuszosan változott." - mondja Readhead. Más szóval a fényessége egy hullámmintát követett, amely néhány évente ismétlődött.
Ha ez a minta valóban szabályos, és nem csak a blazár változásainak véletlen egybeesését láttuk, akkor hosszú ideig fenn kell maradnia. A kutatócsoportnak több évtizednyi adatra lenne szüksége, hogy a mintázatot megerősítse, ezért inkább a régi adatokban keresgéltek tovább.
Először 1980-as megfigyelésekhez sikerült hozzájutniuk. Ezután csatlakozott a csapathoz egy hallgató, Sandra O'Neill (Caltech), aki eredetileg kémia szakos volt, de felvette a csillagászatot is, hogy lefoglalja magát a világjárvány idején. O'Neill régebbi megfigyeléseket is talált, a Haystack Obszervatórium 1975 és 1983 közötti adatait. Kiderült, hogy 1976-ban volt egy csúcs a blazár fényességében, ahogy azt a szinuszos hullámminta is megjósolja. A kutatás eredményeit az Astrophysical Journal Letters című lapban tették közzé.
A fényességben tapasztalt szabályos csúcsok okát nem ismerték fel azonnal, de Roger Blandford (Stanford University) megkísérelte modellezni a mögötte rejlő fizikai folyamatokat. Arra jutott, hogy a mintázatot egy másik fekete lyuk jelenléte magyarázhatja: a jet fényességváltozásai megfelelnek egy feketelyuk-kettős periódusának. "Roger előtt senki sem gondolta, hogy egy relativisztikus jetet kibocsátó bináris így nézhet ki." - mondja Readhead.
A szinuszos fényességváltozás arra utal, hogy két szupernagy tömegű fekete lyuk kerüli meg egymást kétévente, távolságuk pedig a Nap és a Pluto távolságának körülbelül 50-szerese. Az egyetlen, korábban felfedezett, ehhez hasonló kettős, az OJ 287 tagjainak kilenc évbe telik megkerülniük egymást.